Szerénytelenség lenne azt állítani, hogy a túrasízés világa felé többek között az a felismerés is vezetett hogy a hagyományos urbánus felfogás szerinti szóhasználatban hütte-sízésnek nevezett pszeudo-sport tevékenység már egyre kevésbé jelentett kihívást és alig nyújtott élményt. Tekintettel azonban hogy a szerénytelenség velünk született erény ezért lelkiismeret-furdalás nélkül kijelenthetjük: valami másra vágytunk!
.jpg)
2008 Márciusában végre elérkezett az idő hogy a rég óta bennünk szunnyadó Ötzit szabadon engedve a hegyeknek vegyük az irányt. De ezúttal túrasível! Hosszas tanakodás után, nem utolsó sorban parasztromantika és a pénztárcánk iránti végtelen tiszteletből választásunk a legközelebbinek tűnő szlovákiai kétezres a Dumbier (2043 m) (életének egy korábbi szakaszában Gyömbér) magaslatára esett. Az expedíció elég nemzetközire sikerült, hiszen a két főkolompos magyar mellett egy Francia anyanyelvű bár magyarul is tökéletesen beszélő idegenlégiós és egy, a gyengébbik nemhez tartozó, Litván vendégtáncos erősítette a csapatot. Utóbbi esetében aligha számíthattunk rá, hogy képes hasznos tanácsokkal hozzájárulni a mi, amúgy is hiányos és könyv- meg webszagú, ismeretünkhöz, melyen a bitek még alig száradtak meg, mivel nem hogy túrasí de még sí se igen volt a lábán. Hiába, Litvánia nem sí nagyhatalom! ( Figyelni kellett volna Föcin Jimyre! A szerk.) Különös tekintettel azonban hogy a csapat hölgy tagjához erős érzelmi szálak is fűznek, a szokásosnál is nagyobb aggodalommal figyeltem az időjárás előrejelzést, mely vihart és havazást ígért a hétvégére. A másik gond az volt, hogy föl még csak csak föl megyünk de lefele, nulla sítudással … na az a laza nem a róka! Mindenesetre a felszerelésre nem lehetett panasz, ugyanis a Mountex jóvoltából sikerült néhány jó állapotúnak mondható lécet meg fókát bérelni. Azt már isteni közbeavatkozásnak vélem, hogy a bérbeadó megfeledkezett róla hogy Erikának kértünk egy 36-os női bakancsot is. Mivel nem volt több bérbeadandó bakancsuk szépen levettek egy vadi-új Garmont cipőt a polcról, így Erika ment a legprofibb cuccal. Én csak sóvárogtam az évszázados négycsattos Kastingeremben aminek a béléséből már kilógott a lólábam.
.jpg)
A terveknek megfelelően autóval felküzdöttük magunkat a Trangoska parkolóig és ezzel túl is voltunk az út nagyján bár a neheze még előttünk volt. Ideje volt jól kifújni magunkat. Jött az azóta hagyományossá vált 2-3 órás akklimatizálódási gyakorlat (értsd: szüttyögtünk egy jót) melynek során megtettük mindazokat a teendőket, melyeket még a legalapabb szakkönyvek is a Nélkülözhetetlen teendők az indulás előtt fejezetben tárgyalnak. Így például elkezdtük ráállítani a kötéseket a cipőkre súlyra, sítudásra, fajra-nemre-felekezeti hovatartozásra, valamint rászabni és beállítani a fókákat a lécre.
Szedelődzködés közben a helyi sherpa, aki velünk ellentétben idáig is lécen jött a hagyományoknak megfelelően, (meg)mosolyogva haladt el mellettünk. Mi szépen visszamosolyogtunk mivel nem tudtuk nem észrevenni hogy hátizsák helyett egy 40 literes hordónak látszó tárgy volt a hátára erősítve. (Hiába, az évek tapasztalata!) Megelégedéssel nyugtáztuk, hogy lesz frissen csapolt sör a Stefanika házban (1740 m), ahova igyekeztünk.
.jpg)
Azt persze nem gondoltuk, hogy szlovák barátunk a hegyi zergéket (de bennünket mindenképpen) megszégyenítő könnyedséggel ver ránk egy teljes kört, ugyanis még az aznapra tervezett táv felénél se jártunk, amikor ő már lefele síelt egy gázpalack társaságában amit nemes egyszerűséggel, bár városi szemmel némi könnyelműségnek tűnő módon, maga mögött húzott a hóban.
Ennél azonban érte a csapat férfi tagjainak önbecsülését nagyobb megpróbáltatás is, ugyanis Erika, akit a (sí)futottak még kategóriába soroltunk fizikai és technikai felkészültség tekintetében szépen állva hagyott minket és elsőként ért a „csúcsra”, mely esetünkben a Stefanika menedékház volt.
.jpg)
Kiváló mentségül szolgált számunkra a vadi-új bakancsa. Elégtétel gyanánt pedig jól leszúrtuk, mint a pengős malacot, amiért otthagyott bennünket és a hirtelen leszálló ködben és kezdődő hóviharban látótávolságon kívül került. Helyre is állt a csípésrend így teljes békében és lelki kiegyensúlyozottsággal érkeztünk meg a házba ahol Fabricius Igor már várt minket. Szlovákia legmagasabban csapolt Corgon-a, a Becherovka és egy tál leves fel is tette a pontra az i-t. Ezzel sikerült alaptábort létesíteni az Alacsony-Tátra legmagasabb csúcsának lábánál. Ez így leírva nagyon szépen hangzik, a szépséghibája csak az hogy a Trangoska-Stefanika ház-Dumbier-Chopok kör általában a helybeliek Vasárnap ebéd előtti programja. Mi azonban erről mit sem tudva ünnepeltük magunkat és az első sítúrát! Tekintettel azonban az időközben ránk köszönő estére és a romló időjárási viszonyokra a csúcstámadást kénytelenek voltunk elhalasztani méghozzá egy évvel…
Az expedíciót követő forgatócsoport mindezt így látta:
